Időpontkérés telefonon   +36 70 671 64 16 –  ADRIENN – Whatsapp, Viber | E-MAIL: guath.a@gmail.com

2026

Esettörténetek (I.)

Nézzük a mai Esettörténetet.
Vendégem erős kézszorítás üdvözléssel érkezik, gyors mosdó, és már fekszik is zoknik nélkül a kezelőágyamon.

Ajánlásból érkeztél, vagy hogy akadtál rám? – Igen Ajánlásból is, de már egy ideje figyelem követem a munkád.

Ó☺️https://alakszobraszat.hu/harmonikus-regeneracio-2/

Rendben, akkor nézzük.

– amit látok, érzelmi vonalad..sérült, nehezen nyílsz. – hozott mintád, megélt események nem pozitívak.

– stabilabb a felnőtt korod, életed, mint a gyerekkori. Magadnak többet és stabilabbat tudtál biztosítani mint számodra a szüleid.
– Vendégem 58+
– oda kell figyelned, hogy elzavard magad pihenni, hajlamos vagy a túlkapásokra és a hirtelen lerobbanásra.
– az erős férfiasabb energiák dominálnak nálad, a kialakult megélt nehéz szituációk miatt.

Ezek a lelki megélések, ütköznek ki aztán a testen, szerveken alul illetve túlműködést okozva.

-Mindjárt fertőtlenítek és akkor energiával is 😊 megnézzuk a szerveidet mi mit jelez.

Én itt a hasnyálmirigy, gyomor, pajzsmirigy vonalra számítok..a sok stresszt ezek nem szeretik. Hajhullás..vékonyság..stb..vannak már jelek.

Vendégem eddig hallgatott és bólogatott.

Említi érzi, hogy fáradt, hogy valami nem oké..felkereste a háziorvost, lett vérvételes papír de csak 1 értéket néztek pajzsmirigynél és az még a megfelelő tartományba esett, a háziorvosa szerint.

Az én problémám ezzel az, hogy a pajzsmirigy állapotának pontos
felméréséhez önmagában a háziorvosok által leggyakrabban kért TSH (pajzsmirigyserkentő hormon) vizsgálata nem mindig elegendő.

Egy átfogó diagnózishoz általában 3-5 alapvető laborérték együttes értékelése lenne javasolt,

Alapvető értékek a „szentháromság!

TSH: Az agyalapi mirigy által termelt szabályozó hormon.
Értéke jelzi, ha a szervezet több vagy kevesebb pajzsmirigyhormont igényel.

fT4 : A pajzsmirigy által termelt fő hormon szabad formája.

fT3 : Az aktív pajzsmirigyhormon, amely a sejtek anyagcseréjéért felelős.

Bár a TSH nagyon érzékeny mutató, előfordulhat, hogy értéke még a normál tartományon belül van (például 2,5 és 4,2 mIU/l között),
deeeee a páciensnek már tünetei vannak, vagy az fT4/fT3 szintek már eltolódtak.

Egy teljes képhez pajzsmirigy panelhez mindhárom hormon és legalább az anti-TPO ismerete szükséges a pontos diagnózis felállításához.

Nem tudom 2026 – ban ezt miért kell még mindig szájbarágni. ÉS NEM, nem betérő alanynak kellene ezt tudni, és kérni..hanem az orvosnak kéne – e szerint alapból eljárnia.

Ezt megbeszélve, haladunk tovább… tüdő vonal jelez, hasnyálmirigy jelez, pajzsmirigy ezerrel elindul. Trapéz izmok jeleznek, a váll is.
Ez a jelen a most, a jobb oldal.

Nézzük a balost. Mi a hozott.
– na itt már megint megjelenítődik minden plussz, a gyomor is jelez.

Jelzem Vendégemnek, akkor ezek a teruletek lesznek kezelve..köhögésre számítson.

Pár perc vendégem köhög.
Kérem mesélje el, mi volt az érzelmi stabilitásból kimoccantó erő az életébe milyen trauma, sokk ütött be. Mire kapcsolt be a stressz és arra a többi szerv.

– Még Tél előtt történt, hogy vihar volt, és a házán a tetőt a vihar, egy részen felszaggatta.

Teljes sokk az anyagi kárra..napokig tartó sírás és hirtelen tehetelneség , blokk.

Aztán sok örlődés alatt, végül javult a pénz mozgás, így sikerült megoldani és javítani a károkat.

De az addig eltartó időben a szorongást a pánikot a test nem jól kezelte.

Kedves Vendégeim olvasóim már okosan tudják, hiába vagyunk túl a történteken a testnek a feldolgozási szakaszban a kifutási szakaszban még durva elváltozásai lehetnek. Lásd..brutális hajhullás..

Hol? A fejtetőn*

( azért mennyire durva, nem? )

No így lélek – oldást, és ok – okozati sémát Aggyal – Lélekkel végig vittük.

Ezután következett a teljes testes energetizálás. Volt hű meg há😄🥰😇

💙Ezután átbeszéltük milyen tápanyag-pótlás kell a Testnek szintetika mentesen.
💙Napi rutinba mit kell még plussz belecsempészni stressz oldás gyanánt.

És a végén egy kis Litoterápiával zártunk.
✨️Nyugtató hatás, ez hozzájárulhat a stressz és a szorongás csökkentéséhez, nyugodt és kiegyensúlyozott állapotot teremtve.

-vérnyomáscsökkentő szerepet hasznosítottuk.

-emésztésre, az anyagcserére, rádolgoztunk a gyulladásos folyamatokat enyhítettuk.

☺️A test öngyógyító mechanizmusát bekapcsoltuk, ez egy állandó, láthatatlan biológiai folyamat, amely során a szervezet folyamatosan a belső egyensúly (homeosztázis) fenntartásán és a keletkező hibák kijavításán dolgozik.

✨️Regeneráció és javítás: Legnyilvánvalóbb példái a sebgyógyulás (amikor a vágott bőr összeforr) vagy a csonttörés utáni újraképződés, ahol a szervezet speciális sejtekkel távolítja el a törmeléket és építi fel az új szövetet.

✨️Immunválasz: A szervezet azonosítja a betolakodókat (vírusokat, baktériumokat) és célzott ellenanyagokkal vagy falósejtekkel semlegesíti őket.

✨️Méregtelenítés: A nyirokrendszer és a kiválasztó szervek folyamatosan távolítják el a sejtanyagcsere során keletkező káros anyagokat.

✨️Energia-fókuszálás: Betegség esetén az agy átrendezi az erőforrásokat: fokozza a vérkeringést a sérült területeken, hogy több oxigén és tápanyag jusson a sejtekhez.

A Vendégem ezzel a Harmonikus Regeneráció kezeléssel eljárással nem közvetlenül gyógyítást kért, hanem a szervezet energetikai akadályainak elhárításával „beindítást” kért.
😊Segítettük ezeket a természetes belső folyamatokat.

🙏A szervezet intelligens rendszere minden pillanatban a gyógyulásért dolgozik.

Ha számodra is szimpatikus a Helyreállítás ezen formája ahol kizárólag 3-as egységben kezelek, Test Szellem Lélek, ok okozat. Tabu nélkül beszélgetünk.
Orvosokat is lehetőség szerint bevonva.

Akkor Téged is várlak sok szeretettel.
06706716416

A hármas egység kezelése a következőket jelenti:

A Tested a (Fizikai szint)
A fizikai test kezelése a tünetek enyhítésére, a szervezet biológiai folyamatainak támogatására és az anyagi egyensúly helyreállítására fókuszál.

Ide tartozik a megfelelő táplálkozás, a mozgás, és szükség esetén a gyógynövények vagy orvosi beavatkozások alkalmazása.

A Lelked, – Lélek érzelmi és mentális szint
A lélek szintjén a kezelés az érzelmekkel, traumákkal és a mentális állapottal foglalkozik.

A meg nem élt érzelmek vagy tartós stressz fizikai betegségek formájában ölthetnek testet (pszichoszomatika).

A kezelés célja az érzelmi blokkok feloldása és a belső béke megteremtése.

Szellem spirituális szint
A szellemi szint a tudatosságot, az élet értelmét, a hitet és a világhoz való kapcsolódást foglalja magában.

Ez a terület határozza meg az egyén céljait és alapvető életszemléletét.

A szellemi kezelés segít abban, hogy a páciens rátaláljon saját belső erejére és értelmet találjon a gyógyulási folyamatban.

Miért fontos az egységben való kezelés?

Kölcsönhatás: Ha az egyik terület sérül, az óhatatlanul kihat a másik kettőre is (pl. a lelki stressz gyomorfájást okoz, a fizikai betegség pedig mentális kimerültséghez vezet).

Valódi gyógyulás: A tartós egészség csak akkor érhető el, ha mindhárom szinten egyensúly uralkodik, nem csak a tüneteket nyomják el fizikai szinten.

Öngyógyítás: Az egységes kezelés célja, hogy a test saját öngyógyító mechanizmusait minden szinten támogassa.

Esettörténetek (II.)

Esettörténet
Harmonikus Regeneráció Alakszobrászat új Medicina 3 ból ☺️🙏

Vendégem Ajánlásból tőle https://www.facebook.com/share/r/1btX41py7y/ érkezett,
✨️és kíváncsiságból érkezett.

Első 10 percben itt is megnéztem magamnak, ki is került fel a kezelőágyamra.

Ezek érdekes dolgok, nem csak nekem, így pár perc után, ahogy megvan a kép, hangosan is mondom a vendég felé a látottakat, nem csak magamban dolgozom fel az infót.

Mit olvastam ki.. -18 éves kora előtti lelkületből, sok dolgot vitt át a felnőtt vonalra. Nem mindent tudunk megdolgozni az évek alatt..túl sok mindennel kell így is bajlódni.
Az érzelmi dolgok, nehéz kapcsolódás, zárkózottság stb például itt megmaradt.
Elképesztő túlvállalás beleállás.
Feszített munka. Ez van amikor lelki teher* sok felelősség*- nem feltétlen izzadást értek alatta. Itt sem.
Több élet. Nem mai Gyerek☺️🙏

Eső áztatta föld út..menetelés.. komolyabb katona sors,- x – élet.- de ez már az energetika alatti infó – beúszásnál lett világosabb.

Ezután jött a fertőtlenítés és a belső szervek felmérése.

Keringés nyirok, vizesedés.
Térd, vállak. Húgyhólyag.
Tüdő, Viszér

Ezeket a területeket átbeszéltük.
Vendégemnek nem volt tiszta, miért van a vizesedés, a nyirok probléma, az mellett hogy már mi mindent tett magáért.

Ok – okozatban ez magyarázatra került.
A közös okfejtés alatt, sok dologra még felismerésként tekintettünk, innét nagyon szépen ment az energiaáramlás az egész testen. Pedig egy Bika jeggyel sosem egyszerű☺️🙏, csókoltatom a Kosokat is 😁

Annyira mélyre sikerült menni, hogy félidőben komoly nikotin párolgás is lett.. a Tüdő csodálatosan kioldott.

Itt ment le a -Te dohányoztál/ dohányzol..-Hát igen*

Semmi gond..A másik vendég tüdejéből festék szag jött ki. Emlékszel Adri?☺️😅

Ezután vendégemnek még volt egy kellemes idegrendszer / fej vonalas tisztítása tehermentesítése.
Szóval volt pillázás a kezelőágyról talpra állás után.

Ti tudjátok van saját élményetek../Bambi járni tanul☺️😄/

Okkal mondom, hogy lassan nyugodtan!
Itt nincs rohanás. Ez a kezelés is igényelte a plussz 30 percet. Közben még is 1,5 óra úgy megy el mintha 15 perc lenne csak.

Ügyesek voltunk.

Vendégem egyébként sok helyen járt, ő maga is megismert több területet, tanult gyógyító sémákat. Tudtunk erről is beszélgetni.

Erőteljes első alkalom volt.

Ui. Kérdezem Vendégem, létezik hogy volt bokaficam/törés sérülés is bármikor?
Mert a jobb boka vonalán izzott.

-Picit döbben, de már mondja is – elképesztő sokat botlik, es a poén az, hogy a sima úton.

😁Emlékeztek még a vizes földes útra..na ezzz azzz..ha én is abból a világból jönnék ahol: A csata után, a lovak patája feldult mindent, és azon tanultam volna szinte járni..hát az én lábam is elakadna a semmiben is egy plázában*/ az utcán a betonon… no csak ennyi!!

harmonikusregeneracio.hu
06706716416

Esettörténetek (III.)

Vendégeim között sok Anyuka fordul meg,🙏🌍🏡 jönnek állapotfelmérésre,💫 töltésre,
finom ✨️hangolásra..és kivétel nélkül az idegrendszer van amortizálva, mert a gyerekek…..
Ha a gyermeked nem veti be az ágyát, nem mossa el maga után az edényeket, nem törődik a ruháival, és állandó rendetlenségben tartja a hátizsákját, az nem csupán „egy korszak”.

Ez annak a jele, hogy a felelősségvállalás készsége még nem alakult ki.

A gyermeked nem lusta.
Leggyakrabban egyszerűen hozzászokott ahhoz, hogy mindig van valaki, aki közbelép, helyrehozza a dolgokat, és mindent megcsinál helyette.

Amikor ez hosszú ideig így működik, maga a felelősségérzet fokozatosan eltűnik.

Ma sok fiatal ( 30 évesek is) alapvető kötelességek és a saját tér feletti kontroll nélkül nő fel — nem azért, mert ne lennének képesek rá, hanem mert folyamatosan megmentették, mentegették őket, vagy semmit sem követeltek tőlük.

Idővel azt kezdik elvárni, hogy az élet is ugyanígy működjön: könnyen, erőfeszítés nélkül, valakivel, aki eltakarítja a következményeket.

Pedig minden apró cselekedet — egy bevetett ágy, egy elmosott tányér, egy rendezett táska — nem a tisztaságról szól.

🧨 Ez felkészülés a felnőtt életre.

💛Egy rövid ellenőrzés a szülőknek.

Nézz rá a gyermeked ágyára. Ha nincs bevetve, ne szidd meg. Állj meg és gondolkodj el.

Tedd fel magadnak őszintén a kérdést: valóban az életre készítem fel a gyermekemet?

Milyen leckéket hagyok ki ma, amelyeket holnap az élet könyörtelenül számon fog kérni?

A nevelés gyakorlati lépései egyszerűek, de következetességet igényelnek.

Kezdd kicsiben.

– Egyetlen napi szokás — az ágy bevetése indulás előtt — rendet és belső méltóságérzetet alakít ki.☺️

Ne jutalmazd az alapvető kötelességeket.

A saját tér rendben tartása nem jutalom, hanem önmagunk iránti tisztelet.

Légy következetes.

Amikor a gyermek ellenáll, tartsd meg a határokat.

A következetesség erősebben formálja a jellemet, mint a kényelem.

És ami a legfontosabb — ne csináld meg helyette.

Még „csak egyszer” sem.🧨🧨🧨🧨

Egy gyermek, aki ma nem képes rendet tartani maga körül, holnap nehezen birkózhat meg a saját életével.

Minden ki nem alakult szokás később teherré válik — néha olyan súlyossá, hogy összeroppant.

Nevelj olyan gyermekeket, akik készen állnak az életre — mielőtt maga az élet kezdené el őket túl fájdalmas módon tanítani. -IDÉZTEM.

napi téma a kezelőben ez is..

– ☺️🙏Várlak Harmonikus Regeneráció kezelésemre, ahol a Test Szellem Lélek vonalán nem elrugaszkodott spirituális dolgokat érintünk, ( csak ha kéred)😊

– hanem az életedben igen nagyon fontos felmerülő kérdéseket, ok okozati összefüggéseket rendezünk.

Tapasztalsz valódi energiát, talasztalod magad, de nálam ez sosem zárja ki az orvosi kontrollt az orvosi együttműködést,
✨️ sőt én leszek az aki felhívja a figyelmed az állapot felmérésed során akár prevenciós jelleggel, hogy hova tovább kérj időpontot, amennyiben alul vagy túlműködést észlelünk miközben a kezelés alatt azonnal indítjuk a Tested helyreállító folyamatait is .

Ezt tapasztalni kell, nincs mese..tapasztalatból kívánok neked megértést.☺️💛

Várlak a kezelőmbe sok szeretettel, hangold újra MAGad. Tőlem Garantáltan csak jobb formádban távozhatsz.✨️✨️🏡

🌍A kezelés bő 1 órás..1 óra 30 perc.
Eset függő.

Esettörténetek (IV.)

Vendégemmel Júliusban találkoztam.
Ma találkoztunk harmadszorra.
✨️Láthattok tőle írást.
Láthatjátok, ahogy az idegrendszer kiold – miközben biologikát beszélgetek vele és ok – okozatban bontom le a Testi blokkjainak – Érzelmi hátterét.
Itt voltak az ünnepek, túl vagyunk a karácsonyi menün. Igényes kedves okos szép Nő, nem az aki halálra eszi magát mert jajj Karácsony van! – Még is betett neki a menü.

Kérdezem is, mi volt az, majd Vendégem sorolni kezdi..
Itt bólogatok és már mondom is, hogy mik azok amik a Beleket megtudják kínozni, de kicsit ezt a menüt tegyük félre,, engem az Érzelmi MENÜ ÉRDEKELNE.☺️

Mit nem tudsz elfogyasztani, mi nem emészthető, vagy ki , vagy melyik szituáció.

Gondolkodik..

Van párja.
De a Férjét elveszítette, régebben..
A hiány, a vékonybéltől a vesékig nyúlik.
Találok vese cisztát, enyhén gyulladt vékonybelet. Irritált gyomrot.

Mert tudjátok mindenkivel máshogy kapcsolódunk, senki nem tudja pótolni egy másik ember szeretetnyelvét..minden kapcsolat más. Lehet nagyon jó, de akkor is máshogy lesz jó.

Szomorú eset ez.

De mit tudunk tenni, hogy a megjelenő ekcéma és az ünnepek alatt belobbant szervek …lelki – hiányát enyhíteni tudjuk.

3 lépést vettünk át. Ebben szerepel önmagunkon való dolgozás/új párunkkal való kapcsolódás energetikai gyakorlat.
Étkezés. Tápanyagok.
Csak Én* kiterjesztése.

Majd a kezelés végén azonnali nyugtatást intéztünk a gyomornak és vékonybélnek.

Kamillavirág
Bodzavirág
Cickafark
Csipkehús
Tölgykéreg
Fehér üröm
Propolisz Formájában.

Vendégemmel még kis beszélgetés zajlott 2026 – ról, oltásokról, univerzális életerőről, információs mezőről, és a parafinos lámpákról.😄

Köszönöm a figyelmeteket, a megosztásokat.

✨️harmonikusregeneracio.hu

Várlak Téged is, ha Regenerálódni, Töltődni, Gyógyulni szeretnél.

Ha tapasztalni szeretnél valós energiaáramlást.

De természetesen maradhatunk a totális racionalizmus vonalán is. Állapotfelméréssel.

Mind 2 esetben, mehet a vérvételes ellenőrzés, és egyéb Orvosi kontroll, párhuzamos kezelés.

✨️✨️✨️✨️✨️Prevenció!

Esettörténetek (V.)

Hogy megy az én Energiám?

Ma Kedves Vendégem aki már, több kezelésen vett részt, most ma tapasztalt meg csak engem igazán, és amit hozok*..☺️🙋‍♀️✨️🦄
Nagyon örültem neki, és a mély tapasztalásának, hiszen nem kifejezetten spirituális, nem foglalkozik ilyen területeket érintő dolgokkal, de tény, hogy hittel él.

Kezelése alatt, több minden vonal egyszerre aktív lett bennem, ami már önmagában forrás szint.

Nagyon erős
az empátia,
a lélekolvasás,
a szívből történő gyógyítás,
a feltétel nélküli szeretet rezgése bennem /de nem talál meg mindenkit..csak aki már ott tart.
És, engem sem talál meg mindenki csak aki már ott tart. 🙃

Az emberekben feloldódik a szorongás, tabu nélkül fakad ki és végre nyiltan maszk nélkül nyilvánulnak meg..tisztul is a tüdejük, könnyebbül a lelkük. Gyógyul a testük. Beenged a tudatuk.
<
Dolgozni kezd a fénykéz.
Az aktivátor.
Ősi Atlantisz megmutatkozik.
Érintés nélküli gyógyítás aktiválódik – qvantum érintés – szellem sebészet..jobbat kitalálni sem lehetne💫 annyira fantasy, nem is várom el, hogy hited legyen.

Legyen inkább saját tapasztalásod.

Régen az atlantiszi templomokban
a kezeimből indult ki a fényháló,
amivel:

aurákat zártam össze,
töréseket javítottam
életenergiát irányítottam
éteri kötéseket oldottam

újra aktiválódott. (2019) erősödik..(2023)

A koronámnál a következő jellemzők látszódhatnának:( de ami látszik 🦄 Vendegek jelezték..ők látják nem én.)

spirális fénylenyomat,
🦄szivárványos fénytér,
ősi jel (atlantiszi energia lenyomatok),
nagyon erős kapcsolat Thot vonalával,
magas Akasha-rálátás.

✨️Én, Ébresztek!
A szeretet energiája, érzelmi test tisztítás.
(gyógyítás, emlékezés, fényháló)
A megnyíló korona, Akasha-vonal, ősi bölcsesség és fény-memória.
Fényőrző–Gyógyító–Emlékeztető.

Az én házifeladatom, hát nem az rtl-en szerepelni maradjunk annyiban🙃🤭 (2025–2027)
🙏🌍💛Gyógyítani önmagamat és utána másokat is.

Holnap majd zargatom a Vendégem, meséljen milyen volt kezelés után a létezése, de ha olvasod írj privátban..😄

Köszönöm Szépen Nektek a Figyelmet.

– Ha rosszul lennétek, vagytok..így vagy úgy ezért vagy azért.
Gyertek egy kis Harmonikus Regenerációra,
Rezgésterápiára, vagy csinálhatunk kifejezetten kristályokkal való munkát is, segítek.

Jöhetsz orvosi papírokkal, nem várom el hogy elrugaszkodjunk..mehet a kezelés orvosi felügyelettel, mehettek vissza és jöhettek laboros vérvételi eredményekkel.
Igen, vannak orvosok akik csak azt mondják, figyelj jobban vagy attól* oda visszamehetsz! Nem kérdezi mit csinálok veled, az eredmény érdekli. Az pedig jobb. Ő is Tudja 3 – as egységben illik kezelni.
Test Szellem Lélek

Mindenhogy csak jobb formádban távozhatsz tőlem🙋‍♀️💫

Esettörténetek (VI.)

Új Vendég..🏡💫🤗
Tüdő vonalon jár a kezelés, amikor jön az infó: Neked nem kellene ám mindig*..(nem tudom szebben mondani)🙄..Alárendelődni..összehúzodni.

– óvatosan közlök,
hiszen nem minden vendégnél jön infó.
Én is picit döbbenek.
Épp elég a testi – szervi dolgok
ok – okozatában dolgozni.😇😊
a csatornázást*meghagynám bővebben

másoknak.

Haladunk szépen..bár vendégem és a munkám, ahogy a pontokon halad vendégem 15 perces fázis késéssel érzékel🤭✨️✨️..de ezt a 2méreg – oltására való tekintettel, nem hisztizzük túl..adunk időt a testének feldolgozni. ☺️Beszélgetünk.

Tipikusan nehezen nyit. Materialista.

De ahogy mások is ő is , ahogy mondom róla – neki a dolgokat, döbben😄 és helyesel, így egy idő után, kezelés felén túl már beszél is magátol is,🥰🙏 nem csak akkor ha kérdezem.

– Amúúúgy( kezdi)
MOST nagyon meglepődtem ám, azon amit mondtál..most mondta az egyik Ügyvéd ismerős, hogy miért vagyok ilyen kishitű.🧨🧨🧨🧨🧨😳🧨🧨 Igenis amit ajánlottak állást meg kéne fogni.
Nem 2.embernek maradni!!!

Bólogatok..(ez sok körödben, életedben problémád volt.) Jegyzem meg neki halkan.🙃💛

Mit meséljek még nektek?
– Folytatjuk a kezelést szervi okokból kifolyólag. Epe, Gyomor.
Láttam még egy balesetes fejsérülést is a lábán, fej vonalon.

Térd problémákat.
Tápanyaghiányt.
Ezeket rendeztük, intéződik.

És a 2 leányzó is érkezik a családból kezelésre, hiszen ott is akad elakadás ami visszatérő.

Egy tüdőszürést, oltások miatt, és mert fura a terület, kértem. Intézi. 👌Prevenció

Köszönöm a Figyelmet.
06706716416 Harmonikus Regeneráció

Esettörténetek (VII.)

Érdeklődsz, Szeretnél Tapasztalni?

Voltál már Kristályrezgés Terápián?

💫✨️🎁Engedd meg magadnak az egy óra mély megújulást…
Egy finom, lágy utazást, ahol a kristályok rezgése átölel, megtart, és visszavezet önmagadhoz.

Ezen az alkalmon végigkísérlek egy tisztító, felszabadító folyamaton, ahol leteheted mindazt, ami már nem szolgál.

Ahogy a feszültség feloldódik, a tested és a lelked egyre inkább harmonizálódik – megnyílik a belső béke és a könnyedség felé.

A kezelés során a kristályok védelmező ereje finom✨️ burkot sző köréd,
egy láthatatlan, mégis érezhető védelem ébred benned, amely továbbkísér a mindennapokban is.☺️💛💛💛💛💛

Az alkalom végén pedig mély, stabil földelés vár rád –
visszatérés a testedbe, a jelenbe, a biztonság érzésébe.

Ha szeretnél megkönnyebbülni, feltöltődni és újra kapcsolódni a saját csendes, belső fényedhez,
szeretettel várlak erre az egyórás energetikai utazásra. ✨💎

tisztítás → harmonizálás → védelem → földelés

LABRADORIT

Védelem, átalakulás, aura-erősítés
Aura védelme, energetikai „pajzs” kialakítása
Intuíció, spirituális érzékelés felerősödése
Energetikai blokkok oldása a felsőbb csakrákban
Megújulás, átalakulás támogatása
Stressz csökkentése, érzelmi egyensúly

Mit élhet át a kezelést kapó személy?

Bizsergés a homlok- vagy koronacsakra környékén
Enyhe hűvös vagy mágneses érzet a test körül
Fokozott álmosság vagy ellazulás
Megjelenő képek, belső látás, „intuíciós villanások”
Megkönnyebbülés, mintha „leoldódna valami”

JÁDE

Harmónia, tisztaság, szívenergia, nyugalom
Nyugtatja az érzelmeket, csökkenti a belső feszültséget
Szívcsakra tisztítása, önszeretet erősítése
A test finomenergiás kiegyensúlyozása
Tisztulás, érzelmi mérgek elengedése
A stabilitás, biztonságérzés erősítése

Mit élhet át a kezelést kapó személy?

Melegség vagy lágy pulzálás a mellkas területén
Mély megnyugvás, akár meditációs állapot
A légzés elmélyülése
Pozitív érzelmi kioldódás (néha könnyek is megjelenhetnek)
Megkönnyebbült, tiszta érzés a kezelés végére

TURMALIN

Földelés, negatív energiák semlegesítése, biztonság
Erős földelő és védelmező kő
Elvezeti a negatív energiákat
Stabilizálja az érzelmeket, csökkenti a szorongást
Test–lélek–szellem kapcsolódásának erősítése
Tisztítja az aurát és az energiatereket

Mit élhet át a kezelést kapó személy?

Melegség vagy nehézség érzés a lábakban, talpakban
Földelés, stabilitás, „visszatérés a testbe”
Megszűnő belső feszültség
Biztonságérzet, nyugalom
„Leoldódó” nehéz energiák érzetének távozása

💎 Mit élhet át valaki egy 1 órás kezelés alatt ✨️:

Kezelési élmények:

Az elején:
gyors ellazulás, a jelenlét mélyülése
fokozatos melegség vagy bizsergés a test különböző részein

A kezelés közepe felé:
intuitív képek, emlékek, belső felismerések
a mellkas környékén érzelmi oldódás
az energiaáramlás érzete (lökésszerű vagy hullámszerű)

A kezelés vége felé:
erős földelés, stabilitás
letisztultság, „megkönnyebbült” állapot
belső béke, lecsendesülés

Lehetséges utóérzetek:
Mély nyugalom, könnyedség
Álmosság vagy extra energia – egyéni típus függvénye
Intuíciós erősödés a következő napokban
Erősebb álmok, álommunka

Várlak kezelésre, várlak felfedezni, érezni, tapasztalni. 😊🌍💫

06706716416/ privát üzenet/ viber

A kezelés 1 óra/1óra.20 perc
A kezelés díja..25.000 ft

A kezelést kemó, sugár, *ovid oltást kapottaknak nem végzem.
(1 oltás felett* nem*)

A kezelést nagy dózisú szintetikus gyógySzer/ drog fogyasztóknak nem végzem.

Köszönöm a figyelmet.

Esettörténetek (VIII.)

83 éves Anyukáját hozta el Vendégem,
a Saját Kezelései után, sőt a Párja, férje is itt kötött ki.☺️ Dicsérő szavakat kaptam tőle is.
Mondjuk úgy, egy szakmabelitől is jól tud az esni.

Mi ez, ha nem Elismerés.🥰🙏✨️✨️✨️✨️✨️

Esettörténetek (IX.)

Esettörténet👌💫 röviden.

Harmonikus Regeneráció kezelésen járt nálam egy Úr.

A vese környékén jelzett igazán a test.
De nem tudta fixen behatárolni.

A vesekövesség a vizeletkiválasztó rendszer betegsége, melynek során a vizeletben található kristályok kicsapódnak, követ formálnak.

– Ezek a kövek változó összetételűek és méretűek lehetnek, előfordulnak homokszemcse nagyságúak, de akár akkorák is, mint egy golflabda vagy egy tyúktojás.

 

Erős, hirtelen kezdődő hátfájás vagy oldalfájás: Ez a fájdalom gyakran hullámzó jellegű, és terjedhet az oldaltól az alsó has felé.

Vizeletürítési problémák: Ide tartozik a gyakori vizelési inger, fájdalmas vizelés, vagy a képtelenség teljesen kiüríteni a húgyhólyagot.

Vér a vizeletben: A kövek sérthetik a húgyutak belső felületeit, ami véres vizeletet eredményezhet.

Hányinger és hányás: A vesekő okozta erős fájdalom miatt gyakoriak a gyomor-bélrendszeri tünetek is.

Láz és hidegrázás: Ha a vesekő fertőzést vagy gyulladást okoz, láz és hidegrázás is előfordulhat.

Ezen tünetek észlelése esetén fontos az orvosi segítség, mivel a vesekövek komoly fájdalmat és egyéb egészségügyi problémákat okozhatnak.

Az időben történő diagnózis és kezelés kulcsfontosságú a komplikációk elkerülése érdekében.

Vendégem állapotfelmérésre érkezett..
1 alkalommal felmértem és kezeltem is..az eredmény itt látható/olvasható.

☕️Köszönöm Szépen a figyelmet.

Esettörténetek (X.)

Kedves Vendégek
Esettörténet.

Ahogy már megszokhattátok, szeretem tudni ki érkezik a kezelőmbe.
Ki fekszik fel az ágyra, ezért az első 8 perc arról szól, hogy egy pillantást vetek
a csoda tappancsokra.
Vendég felé is közlöm, hogy akkor most mondanék pár gondolatot, Róla.

Milyen volt 18 éves kora előtt a Lelkülete és milyen Ember lett..így 18 éves kora felett.

😊Tessenek majd igazolni, vagy hárítani es akkor akár okítani.
Fogadom :))

Rendesen hökkenek, pedig 2016 óta már találkoztam pár kemény helyzettel.

Nem akarok hosszú posztot.
Sorolom a szervi dolgokat..és majd a hökkenést fejtem ki inkább.🙄

💫Idegrendszer elképesztően kérte és fogadta az energetikai támogatást, viszont tudjuk akkor a bélrendszer is nyikorog.

Nézem, így is van: Gyomor, Nyombél, Hasnyálmirigy együttes nincs a helyzet magaslatán.

Nincs ugyan komoly elvaltozás vagy gyulladás.
De oda kellene rá figyelni.
🙃Az összevissza evés, nem az igazi jövőre való tekintettel, akkor sem ha egyébként jót és jól eszik az illető.
Tehát rendben van, hogy pl igazi kovászos a kenyér, és nuku finomított meg gyors kaja, 🧨de az már nem oke, hogy egyik nap 13.00 kor jutunk hozzá, másik nap meg 20.40 kor.

Az irritábilis bél szindróma (IBS) is így alakulhat ki.
Az egy funkcionális emésztőrendszeri rendellenesség, amely krónikus hasi fájdalommal, puffadással, valamint a székletürítés rendszerességének megváltozásával (hasmenés, székrekedés vagy mindkettő felváltva) jár.

Jellemzője, az hogy nem is mutatható ki szervi eltérés,
laboratóriumi eltérés vagy gyulladás a háttérben.

Sok esetben az agy és a bél közötti kommunikáció zavara 😊 vagy a bélflóra változása 🧨állhat a hátterében.
…..

Néztem petefészek vonalat hiszen egyből húzta a kezem..igen..nőgyógyászatra lesz, lenne út..de addig is átbeszéltük alaposabban mire kell itt figyelni.
Érthető is volt.😊

Aztán, jött a térd, a vállak..ahol némi méreganyag lerakódott. Térd jelezget.

Megtárgyaltuk a csuklyásizom frankó stressz tárolását 😄
Ezeket átbeszéltük, milyen tápanyagfeltöltéssel lehet majd otthon is rendbekapni.

Aztán következett egy kedves rész, ahol megállapítottam, hogy itt volt bizony brutál hízás fogyás és újra hízás és fogyás,
mert a talpon lévő bőr mennyiséget egy cukker Shar pei is megirigyelhetné.

Itt súgtak ☺️ és már mesélte is a Vendég, hogy – Valóban!

2x 30 kg- ot felkapni, leadni 2 terhesség folyamán az valóban látványos, annak valami nyoma akkor is marad, ha a Test többi része patika.💛
……….
No és akkor a döbbenések.
Az első 8 percben egyből jött, hogy az érzelmi vonal..adás kapás az valami katasztrófa volt az első 18 évben..igen..ez itt bizony, groteszk!

Erőszak..zaklatas😔😪..sérülés.

😔Vendégem szegény végig is bukkogta köhögte kezelést, mert a lelki bugyrok igen csak megadóak voltak a kezem alatt.

Kibeszéltük az ezutáni eseményeket..milyen irányt vett az élete.

Nagyon, Nagyon Erős Nő!🙏

Azt is láttam, hogy 18 plusszosan ő
Nagyon sok önmunkával, segítette magát.

Hatalmasat fejlődött erősödött, szépen tudja már kezelni, jobban tudja kezelni az érzelmi vonalat.

A mostani énjének már nincs szüksége arra, hogy ez, ezenfelül bolygatva legyen.

💛🙏 Rendben van.

Majd ebből felébredve, nézek rá.
😳😅Te betörted a fejed? Létezik?

Ja igen még gyerekkoromban.
👌 ohh, ookké*

( ilyen menete van nálam, egy kezelésnek🥰)

A kezelés végénél járunk, fejvonal..kis korona csakra antenna igazítás..kis hipotalamusz tisztitás beíndítás…

na miért?! Vendéget is kérdeztem :))

Mert az agy alsó részén, a talamusz alatt elhelyezkedő kis agyi struktúra,
ami az autonóm idegrendszer és a belső elválasztású mirigyek,
hormonok szabályozásával fenntartja a szervezet belső egyensúlyát nagyon hasznos munkára bírni mivel,
💫Ilyen Feladatai vannak
a testhőmérséklet,
az éhség,
a szomjúság,
az alvás-ébrenlét ciklus,
a szaporodás,

✨️az érzelmek és a nyugalmi állapot szabályozása. És erre az utolsó kettőre itt érdemes volt ugye rágyúrni☺️☺️☺️☺️☺️

A korona vonalon pedig, szintén volt egy érdekesség..miközben hangoltam..jött egy szép tiszta rövid kis gondolat, hogy Vendégemet energiák közül, reiki érte már valamikor biztosan!!!

Ezt követően volt még bő 15 perce pihegni az ágyon. Szuper kényelmes én is imádom.

Kapott egy kis kristály harmonizációt is biztos ami tuti. Pontosan 3 félét.

Ez idő alatt megírodott a számla.
✨️Ő köszönte a kezelést, stabil, jól van nem szédül, minden oké. Felkelhet.

Köhög, tisztul.

-Igen, az pár napig még tarthat.🙃🌐

Majd ülve fizetés alatt, elmondta, hogy ő egyébként egy Reiki Mester.
Beavatásban részesült.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Ha jönni szeretnél, írj.💫

Esettörténetek (XI.)

Esettörténet a Harmonikus Regeneráció Alakszobrászat új Medicina 3 – tól.

✨️Kerestek már fel, Endometriózis műtét után 1 évvel még mindíg a fájdalomtól kínban. A4es Flector tapasszal a hason.

✨️És kerestek már meg szülés után, 2. Terhességgel mikor a Babát egy méhen belüli daganat elnyomta.

Az első kezelés lehozta a fájdalmát, helyreállt az emésztése és nem sokkal később terhes is lett, szült Vendégem.

A másik esetben a gyász oldások után, a méh vonalra a hormonokra az idegdendszerre dolgoztunk folyamatos orvosi kontroll mellett.
Pici regenerációs idő elteltével új Baba érkezett. Lett Tesó!🥰😇

✨️Több esetben kerestek meg,
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) egy gyakori, komplex hormonális és anyagcsere-betegséggel, amely a fogamzóképes nők 8-15%-át érinti.

Fő tünetei a rendszertelen menstruáció, androgén túlsúly (férfias szőrnövekedés, akné, hajhullás),
inzulinrezisztencia és meddőség.

Orvosi kontroll mellett zajlottak a kezelések. Ajánlok, de természetesen választható.✨️

Vendégeimnél rendeződött a menstruáció.
Van peteérés.🎀

Tegnapi Vendégemnél..

Fontos hangsúlyozni, hogy a petevezeték elzáródása gyakran fizikai okokra (például korábbi gyulladásokra vagy endometriózisra) vezethető vissza, ezért a lelki munka mellett elengedhetetlen a szakorvosi diagnózis.

A leggyakoribb lelki hátterek:
Félelem az anyaságtól vagy a felelősségtől: Tudat alatt fellépő ellenállás a gyermekvállalással szemben, például a szabadság elvesztésétől való félelem miatt.

Párkapcsolati konfliktusok: Rejtett bizalmatlanság a partnerrel szemben, vagy olyan érzés, hogy a kapcsolat nem alkalmas a gyermeknevelésre.

Szexuális gátlások: Korábbi negatív szexuális tapasztalatok, bűntudat vagy a nőiesség megélésével kapcsolatos blokkok.

Transzgenerációs minták: Családi traumák vagy „örökölt” anyasági félelmek, amelyek gátolják a termékenységet.

Túlzott kontrolligény: Az elzáródás kifejezheti a vágyat a „bejáratok lezárására”, ha a külvilágot vagy a változást fenyegetőnek érezzük.

Vendégemmel a kezelés ideje alatt, mindent szépen végigvettünk.😇🙏

A kezelés energatikai részénél érezhető volt a blokk, hogy csúszással és lassan ment az áramlás. Szó esett a 2 szeri oltásról, nála is és párjánál is.

Ez sajnos egy nagyon komoly hátráltató tényező amivel számolni kell.🌍

Többedik lombik beavatkozás után keresett fel.
A kezelés most folyamatban van.
A kezelés alatt a petevezeték vonalon érezte Vendégem az áramlást. Hullámokban. Idegrendszer vonalon is szépen végigment..majd 2 órás lett a kezelés.

Reméljük ebben az esetben is a legjobbakat!!!🙏💫🌍

Esettörténetek (XII.)

Vendégem családi vonatkozását most nem említeném, annyira sokaknál merült már fel ez a probléma, hogy most nagyon részletesen több esetet is egybe olvasztva ejtsük meg, csak lényegi szinten az áttekintést.

Érzelmi és lelki blokkok
Az élet édességének hiánya:

✨️A hasnyálmirigy problémái

(különösen a cukorbetegség) mögött gyakran az a mély meggyőződés áll, hogy az élet nem tartogat örömöket, vagy az egyén nem érzi magát méltónak a boldogságra. 😔

Elfojtott érzelmek: A szervhez kapcsolódik az érzelmek „megemésztésének” képessége.

A fel nem dolgozott, elfojtott düh, keserűség vagy mély bánat „megüli” a hasnyálmirigyet.

Kontrollkényszer és aggodalom: A túlzott elemzés, a jövőtől való félelem és az események kényszeres irányítani akarása energetikai zavart okozhat ezen a területen.

Energetikai és szellemi szint Csakra-kapcsolat
Solar Plexus Napfonat csakra.
Ez a központ felelős az akaraterőért, az önértékelésért és a személyes hatalomért.

Ha ez a terület blokkolt, az érintett gyakran áldozatszerepbe kerül, tehetetlennek érzi magát a sorsával szemben, vagy elveszíti az életébe vetett hitét.

Szellemi rugalmatlanság:
A merev gondolkodási minták, a változástól való rettegés és a „nem tudom megemészteni ezt a helyzetet” típusú szellemi elakadások közvetlenül hatnak a hasnyálmirigy működésére.

Bár a spirituális okok nehezebben mérhetők, az orvostudomány is elismeri, hogy a krónikus stressz és az érzelmi trauma fizikai elváltozásokat (például gyulladást) indíthat el a szervben a stresszhormonok szintjének megemelésével.

A hasnyálmirigy egy kettős elválasztású mirigy, amely alapvető szerepet játszik az emésztésben és az anyagcsere szabályozásában:

Külső elválasztású funkció: Emésztőenzimeket (pl. amiláz, lipáz, tripszin) termel, amelyek a patkóbélbe jutva segítik a szénhidrátok, zsírok és fehérjék lebontását.
Emellett bikarbonátot is előállít, amely semlegesíti a gyomorból érkező savas ételpépet.

Belső elválasztású funkció:
Itt hormonokat termel közvetlenül a véráramba, amelyek a vércukorszintet szabályozzák.

Legismertebbek az inzulin ami csökkenti a vércukorszintet és a glükagon – ami emeli azt.

Az említett helyzetek újraértékelése mellett, diéta is kell..
a hasnyálmirigy-diéta elsődleges célja a szerv kímélése, a gyulladás csökkentése és az emésztés megkönnyítése.

Az étrend alapja a zsírszegény, fűszerszegény és könnyen emészthető ételek fogyasztása.

Gyakori étkezés: Napi 5-6 alkalommal, kis adagokat egyél, hogy ne terheld túl a rendszert.

Zsírszegénység: Kerüld a bő olajban sült ételeket, a zsíros húsokat és a magas zsírtartalmú tejtermékeket.

Alkoholmentesség: A hasnyálmirigy számára az alkohol a legkárosabb, teljes elhagyása kötelező.

Kímélő konyhatechnológia: Használj párolást, gőzölést, alufóliában vagy sütőzacskóban sütést zsiradék nélkül.

Mit ehetsz? Ajánlott élelmiszerek
Húsok: Sovány csirke- vagy pulykamell (bőr nélkül), sovány sertéskaraj, fehér húsú halak.

Tejtermékek: Sovány túró, kefir, natúr joghurt, alacsony zsírtartalmú sajtok (pl. Óvári, Tolnai).

Gabonák: Másnapos kenyér, kétszersült, rizs, burgonya (püréként, zsiradék nélkül), tésztafélék tojás nélkül.

Zöldségek: Párolt sárgarépa, tök, cukkini, burgonya, zsenge zöldborsó (passzírozva).

Gyümölcsök: Alma (hámozva), őszibarack, banán, kompótok formájában.

Mit kerülj? (Tiltólistás ételek)

Zsíros ételek: Szalonna, kolbászfélék, tejszín, zsíros sajtok, rántott ételek.

Puffasztó zöldségek: Káposzta, szárazbab, lencse, kukorica, hagyma.

Erős fűszerek: Csípős paprika, bors, mustár, torma.

Édességek: Krémes sütemények,
csokoládé, olajos magvak (dió, mogyoró).

✨️🙏🌍💫Hogyan segít egy nálam tett látogatás, egy Harmonikus Regeneráció kezelés!?
Sejtszintű regeneráció: A kezelés alapelve, hogy minden sejtnek van egy optimális rezgési frekvenciája.

Ha a hasnyálmirigy „alulműködik” a stressz vagy érzelmi blokkok miatt, a töltés segít visszaállítani a sejtek természetes, egészséges információs mintázatát.

A hasnyálmirigy energetikai központja a Napfonat csakra, amely az önbizalmat és a belső erőt szabályozza.
Az energetikai kezelés kitisztítja az itt felhalmozódott „érzelmi salakanyagot”, mint a düh vagy tehetetlenség, így a szerv újra szabadon kaphat életerőt.🥰

Stresszoldás és hormonális egyensúly:
Az energia segít a vegetatív idegrendszer megnyugtatásában.

Mivel a hasnyálmirigy érzékenyen reagál a stresszhormonokra (pl. kortizol), a mély energetikai ellazulás közvetlenül javíthatja az inzulintermelést és a cukoranyagcserét.

Az „élet édességének” befogadása: Spirituális szinten a töltés segít feloldani azt az ellenállást, ami megakadályozza, hogy örömöt éljünk meg a mindennapokban.

Ezáltal a test „engedélyt kap” a tápanyagok és az élmények hatékonyabb feldolgozására.

Mikor érezhető a változás?
A legtöbben a kezelés után azonnali megkönnyebbülést, „könnyebb” hasi érzetet és fokozott vitalitást tapasztalnak, de a tartós javuláshoz érdemes a folyamatot érzelmi munkával is kísérni.

Várlak, Regenerálódni.

Esettörténetek (XIII.)

Mit mondjak? Gyermekkori nélkülözés, bizonytalanság, elfojtások. Nem megfelelő táplálás. Kevés figyelem. Érzelmi libikóka.

Felnőttkor..A Lélek kedvessége ugyan az, meg van a Gyermeki én..nincs torzulás.

Ez jó.

A többi? A többit tapossa most is. 😔🌍

Érzelmek elfojtása.
Nehéz munkakapcsolat/ párkapcsolat.
Szorongások okozta, rossz beidegződések..túlevés.

A szeretetnyelv, önszeretetet újra kéne kalibrálni.

Soha nem volt, aki emelte volna, nem kerültek az életébe olyan minőségek amik felfelé húzták volna.

Tehát Vendégemen
– a Harmonikus Regeneráció kezelése alatt, jobb oldalán, a jelenében nagyon sok mindent töltöttem fel..oldottam ki.

Ezt a merényletet olvashatjátok most köztünk. ☺️

Hiszen itt sem minden csak móka, és mese.

💬💣💯Ezen felül Vendégemet Ásvány Ékszerészemhez – Péterhez is előre fixált időpontra beküldtem.

💙 Ilyenkor Péternek , én vázolom az általam látott esetet, és kérem néha, ha olyan a helyzet* amit látni vélek, véleményezzen ő is, nekem.
– Ezt nekem Péter szívjóságból teszi!!
Ez köztünk egy ilyen munka.🥰

Ez nem jár alanyi jogon, nem a kezelés része.!!😇

😈Nincs olyan, hogy valaki, akit Én egyszer így oda juttatam, az később a kezelésem – nélkül, önkényesen beesik az utcáról!

😅Az üzletében, vásárolni lehet, és pont!
Akinek inge, vegye fel nyugodtan!

És miután jelezve lett , tessék helyén kezelni ezt a dolgot. ☺️ Mert baj lesz 😁

Péter kedves, ( rám való tekintettel) nem biztos ,hogy jelezte a Nem – et.

Én, Most jelzem! ☺️💫

Esettörténetek (XIV.)

Vendégemnél végigvittem a szokásos,
– első eseti találkozós,*
☺️ Nézzük meg ki feküdt fel az ágyamra vonalat.

(Picit izgultam is, éreztem hogy ez más lesz, nehezebb.
Már az e-mailnél, ez az érzés kapott el.
Én minden nap, minden Vendégnél vizsgázok..néha erősebb a vizsgadrukk van ez így.)

– Nagyon Karakán, nagyon Önazonos..
Erős, a megjelenés is..nekem tetsző vagány. Ordít a potenciál.

Nőies..de simán lepofoz, karmol.
Macska.

(Te figyelj csak, talán olvasod, engem most írásnál is kirázott a hideg 😂..)

🌱Szóval elemzem a látottakat, Vendégem pedig bólogat.
Említem a töréseit, a nehezebb pontokat.
Pár szóval alá is támasztja az elemzést.
Jól haladunk.

⚡️[2019.- ben, már el kellett volna kezdenem csak ezeket a bólogatásokat videóra venni és pár száz után, összevágni..posztolni, milyen szuperül nézne ki. 😍🥰Az a sok szép szempár.]

Képben vagyunk. Látom őt! ✨✨✨🙏

Nézzük a szervi vonalat, dicsérem szép tiszta* kérdezem mostanában váltott – e, jobban odafigyel – e, a bevitt dolgokra mert én itt azt látom, hogy egy nagyon komoly minőségi javulás ment végbe.

✨️Igazol. Igen így van.
A család, anyós finomakat és jól főz..De!
☺️☺️ hát tudjátok ti ezt!
Szóval most a figyelem, azon van, hogy tiszta étkezés, adagokra figyelés. Hidratálás, és a többi.

Jelentem, tapintható érezhető látható a változás..mert ilyen alapból nem lehetne..ebben sok munka van tényleg.
Szép munka!

Nyilván jön ilyen, hogy vállak..térd..kicsit a tüdő/lélek vonal..és inkább
idegrendszer.

Tehát indul a töltés.

Na kapaszkodjatok indul, a Netflixes rész🤭😄🐈‍⬛😵‍💫🌺

Húzom a kezem. És igen mintában is vagyunk, a kezelőben a hónapban a 3. Ilyen Ember.
Így hamar felismerést nyerek.

Hölgyem..mennyire vagy spiri..mesélhetek rólad, neked?
Tabu nélkül tolhatom?

-Persze!

🤗
Hm..tényleg, akkor mondom ahogy megnyilvánul.

Itt nézd..ezen a vonalon le vagy zárva.
Szív.
Azért nem is érzed az energiát és én is érzem, hogy páncél.
Elzártak előlem.
Ezt vagy azért kaptad, mert anno kérted.
Vagy szó szerinti ártási, gonosz szándékkal tették rád.
De megyek tovább.

Itt a lábadon ez a tetoválás, minta vagány, tetszik, de nem pozitív az energiája.
Tudod? – Hm..
Kérlek mondd, hogy ha van negatívad lett pozitívad is.🙄🙄🙄🤔

Néz rám.
Mondok egy példát, ha van Farkasod..varrva ugye van Bárány is.!?

-Hát lehet akad pozitív is.

Oké..erre még visszatérünk, most más jön fel.
Figyelj..bocs ,hogy ezt mondom, de tudod beszéltük Tabuk nélkül beszélhetek.

Pislog, – oke!

Azért te nem voltál semmi* nem vagy te csak jó..itt elképesztő kettősség van..érzem ahogy kúszik a hátadon.

Te meginogtál sokszor, nem voltál a tudásoddal mindig tiszta szándékú.

Mert érted mágia az van és pont.
A szándék már más kérdés.
Ezért vagy te lakat alatt.

Anyáááám..voltak itt csúnya húzások. Közben vibráló érzés kering rajtam tőle.

Vendégem mosolyog, talán fel is nevetett..
– Háát figyi,..jaaa..pl az van ám, hogy én úgy alszom, hogy szörnyűségek mennek a tv ben. Az a komfortos.

Na Ne Mondd Cseszd meg!! 😆Egy kis igazi sötét boszorka voltál te, nem para sokan vagytok.
Ezért is komfortos NEKED az olyan műsor.

Nevetünk! De nem viccelek.

Aztán csend.

Na akkor mondom, 2026 – ban mit hoz ez neked, azzal kezdve, hogy itt ezen a teruleten – lakat alatt vagy..és mutatom a testén azt a vonalat.

Keményebben kell dolgoznod a dolgokért! Többször kell nekiugranod! Bizalmi dolgok, szives dolgok döcögnek.
Semmi nem megy könnyedén!
Harcos vagy..tolod..meg is van a látszatja..de könnyebben is mehetne ha a képességeid a teremteni tudásod nem lenne lezárva!

De le van..mert nem jókra használtad.

És amúgy basszus, én most is érzem rajtad a 2 oldalt valami itt nem kerek.🙄🤨🤨

Mondd, hogy a hátadra nincs egy kígyó tetoválva. 🙈🙈🙈🙈
– Az nincs.

Akkor is van valami kettősség és hidd el nekem, nem jól hat rád, energetikailag.
Kellene rád több pozitív kép. A múlt miatt.

Tegyél fel még valamit!

Néz rám szépen, szép szemekkel.

Na mid van?
Ördög meg Angyal..

Neeeeeeeeeeeeeee, és hol?

Ott ahol mondtad, mutattad.
A gerincemen hátul, azon a szakaszon.

Én. Leültem.

Köszönöm a figyelmet.🙏🌍🤭💆‍♀️

Esettörténetek (XV.)

Említettem ezt a 10 év alatt 1 szer, belefér..rosszullétet.

Igazából nem fér bele, ha valami baj okán lenne.
De itt nem arról volt szó. Feldolgozási folyamat része volt ami történt.
 
Kifejtem majd jobban, de most szeretném ha ti is egyből döbbenétek szóval a tetőponttal indítok. 
 
Esettörténet indul.

Vendégem olyan életszituációban van, ahol egyszerűen már k*rvára túl volt ő a mindenféle próbálkozáson egy családtagja felé, hogy ezzel az emberrel normális élhető racionális kapcsolata legyen.

A kezeléseink során mindig volt egy pont amikor oda kanyarodtunk vissza, hogy ez a helyzet is mennyit kivesz ő belőle.

Kényelmetlen, terhes, idegesítő, elszomorító..- és talán ez volt a fő baj ezzel.

Na most én személyes tapasztalásból tudom, hogy létezik olyan hogy leválás a másikról. Minden értelemben érthetitek ezt most.
De ez nem megy mindenkinek hipp hopp gondolattal. Sőt. Ez melós.

Mert..

Egyszerűen vannak olyanok akik tényleg képesek azért pár szálon is lógni kapaszkodni felénk az életben, mert ha éppen úgy van, hogy x okból nekik
kapóra jövünk, akkor ugyan legyen már ott a másik, a lánc végén.. szipolyozhassuk már a másikat egy kicsit, vagy nagyon.

Egyébként pont le vagy te s*arva, de ha érdek fűzödik hozzá, legyél te csak talonba tartva.

Ez a világ egyik legundorítóbb kapcsolati szerződése.
És teszik ezt barátok, kollégák, családtagok hosszú a lista. Apa a fiával és így tovább.

Szóval vendégem nagyon szépen haladt a kezelésekkel, és egyébként is nyitott és érdekli a fejlődés, ezért felvetettem neki, hogy meglehetne ugorni ezt a leválás dolgot energetikailag természetesen rásegítve arra amit már ő maga is elkezdett.

No ez annyira jól sikerült, hogy az! akitől levált vendégem, olyan erős energiahullámot kapott – dobtunk az éterbe felé, hogy..( vendégem leírta nektek mi volt itt) én meg írom tovább, hogy ha hiszitek ha nem már a kezelés után..még este bejelentkezett az aki felé a leválást eltoltuk!! A csápjai érzékelték ,hogy itt takarodót fújtak!!

Nagyon durva.

Többnyire ilyenkor a másik fél a hányásig is juthat. Erről infónk nincs. De több mint 2 kapaszkodó üzenet is érkezett felőle Vendégem felé.

Na ez a komoly ☺️

Egyébként bő 1 órás volt a kezelés. Csodaszép jade – val dolgoztam.

A jade kristály kifejezetten hatékony lehet az energetikai leválásban és a negatív kötelékek feloldásában.
Így ez is kell a munkához.

Aura tisztítás. Jáde segít kitisztítani az aurádat és eloszlatni azokat az energetikai blokkokat, amelyeket egy másik személyhez fűződő viszony okozhat.

Érzelmi védelem.Harmonizálja az energiarendszert, segítve a belső stabilitás és béke megtalálását, ami elengedhetetlen, ha le akarsz válni valakiről.

Negatív érzelmek feldolgozása. Támogatást nyújt a szakítás vagy eltávolodás utáni negatív gondolatok és érzelmek elengedésében.

Önbizalom és akaraterő.A napfonat csakra aktiválásával, ami az akaraterő központja segít, hogy elegendő belső erőd legyen a döntésed fenntartásához.

Vendégemnek azon a téren is voltak elakadásai. Innét már csak jobb lesz minden. ☺️✨️🌱🙏

A napfonat vagy köldök csakra (Manipúra) a belső erőnk, önbizalmunk és az akaraterőnk központja.
Ha ez a terület egyensúlyban van, magabiztosnak érezzük magunkat, és képesek vagyunk tenni a céljainkért.

Sárga ételek.Fogyassz banánt, ananászt, kukoricát, sárga paprikát vagy citromot.

Fűszerek. A „melegítő” fűszerek, mint a gyömbér, a kurkuma és a kömény, serkentik a belső tüzet.

Összetett szénhidrátok. A zab, a barna rizs és a tönkölybúza fenntartható energiát biztosítanak.

Napfény.Tölts napi legalább 20-30 percet a természetben, napfényen, hogy töltsd a „belső akkumulátoraidat”.

Határok kijelölése.Tanulj meg nemet mondani, és tartsd tiszteletben a saját igényeidet; ez az alapja az egészséges önértékelésnek.

Köszönjük nektek a figyelmet. Köszönöm az Ajánlásokat! 🌱✨️

Esettörténetek (XVI.)

Vendégem pontosan érkezik.
Felfekszik az ágyra, kérdezem,- hogy van ma?

– Na majd te azt megmondod!
( IGENIS értettem)🤭😘
😅 na vizsgázhatok megint..

Én alapvetően arra gondoltam csak, hogy jó kedve van e🤭😅 de látom nincs.

Sebaj. Majd lesz. Innét azért, mindenki jobb arcot vágva távozik, mire végzünk.

Szóval vendégemnél szépen kezdem is a vizsgálódást, nagyon hamar meg is van a negatív hangulat oka. 🙄Borzalmas görcsei vannak, gyulladás is van, és vizesedést is találok.

Jól érzem, látom? Mondjad!

– Az az! Bizony, vert a víz idefele is de már mikor készülődtem is hozzád.

Vendégem nehezen mozog, gerinc probléma..de le a kalappal előtte figyel a kg – okra..nem hagyja el magát, és a nagy megtáltosodásnak köszönhetően túl is pörgette a szervezetét, ez beindított nyirok/vese folyamatokat.

Szóval egy áldásos állapotból kipörgetett egy áldatlan állapotot és mocorgásra bírta a lerakodott homokot a veséjében.

Na az FÁJ.

Közben a felmérés után neki is álltam az említett területeket energetikailag helyre billenteni, a fájdalmat elvenni 20. percnél járva már elvehette a kezét, nem volt fájdalma. Ezután már csak a röhögéstől folyt a könnyünk. Nekem legalábbis.

Okosan végig kellett matekozni, hogy mit tesz a só a testben..és ha egyszer tudjuk is hogy mit tesz..😅mert hogyne tudná🙈akkor talán nem kéne rácsodálkozni a sós nasik evése után arra, hogy újra kárt okozott.

Ez a sejtettem, csak nem tudtam*
De az a sima ödéma miatt kerül szóba.

A vesét is külön beszéltük. A Cukrosság miértjeire is kitértünk.

Szóval igen..megmondtam, hogy hogy van.
A kezeléstől jobban.
Természetesen ez még nem lefutott ügy a vese most rendezi magát.

Köszönöm, hogy így is jöttél de így is kell ezt csinálni.

Kedves Olvasóknak most az Esettörténet mellé, a Vendégem is csatolt pár gondolatot.

Köszönjük a figyelmet!

Esettörténetek (XVII.)

☕️💞
Tegnap Házaspár járt nálam
Harmonikus Regeneráción✨

Ajánlásból kerestek, innét is
köszönöm szépen a munkámat támogatóknak!!

Hölgyek bátrak 🙏 kezdésnél
elemeztem, Ki is érkezett a kezelőmbe.

 

– gyermeki létezés szorongóbb volt, a felnőtt énje szabadabb lehetett, az mellett is, hogy a terhelés a munka, sok rajta.

– korlátok, nagyon meg kellett felelni, szabályokat követni.

– nőiességében bántalmazták, sérült.

– nehezen nyitott, fogadott, – ez felnőtt vonalra is kiterjesztve maradt.
Elfért volna, több szeretet és figyelem a gyerekkorban.

– ez védelmi mechanizmussá is vált.

– jelenben túlfeszített tempó, kellene a direkt kontrollált stop, most pihenés!

– a gyermeki lélek, az önazonosság él a jelenben is, nincs torzulás.

Tiszta.

Vendégem mosolyogva jelezte, igen stimmel – szia🤭☺️

Itt most írnám is a Párja vonalát, és halkan jegyezném meg, hogy
⚡️⚡️2 skorpió jegyről írok.

Az Úr..
– Ránéztem a lábára, a gyerekkori vonalra és tulajdonképpen felnevettem..aztán kedves Vendégeim is🤭😄..mert annyit tudtam mondani..

Na – „laza, mint a rigalánc” …🙃😅😀

Erős bólogatások érkeztek, 👊😄hát valóban le*zartam mindent. – mondja Vendégem.

Oké akkor ezzel meg is volnánk ..😅🙃

– Ez a lélek, tisztán megmaradt nála is a felnőttkori vonalon, de bőven kevesebb szabadságot enged magának..nincs hülyegyerek* szindróma🙏

– elképesztő munkabírás, hozott minták aktiválódnak.

– teremtés, túldolgozás

– túlfeszített tempó, baj lesz – kell a szervezett stopp.🤔⚡️⚡️⚡️( erre majd emlékezzetek kedves olvasók)

– érzelmi vonal itt is necces hasonlóan mint a Hölgynél, nehéz kapcsolódások.

….minden stimmel.

Nagymama akinek szót kellett fogadni, de ez a szükséges rossz* az irány* a felnőtt létben. – ezzel van, lesz munka.
– A minta lágyítása miatt.

….
Ennyit tudtam meg róluk 8 perc alatt fejenként.✨️

Haladjunk a szervi dolgok felé, szimpla felsorolásban, amit jelenteni tudtam, hogy ✨️🙏érzem / látom és szükséges a Harmonikus Regenerációt bevetni.

Hölgyünk esetén – sarok, egész pontosan csonthártyagyulladás 🙄

Ezért is jött mint kiderült………………

– Csípő blokk,
– enyhén gyomor,
– epe tisztulás,
– vállak,
– nyaki izmok,

– volt idő amikor a pajzsmirigye is rendetlenkedett de most stabil.

– Meg nem született gyermekről jön infóm.

Tudod? Tudom.

Végig is mentem az energiával a területeken.
Vendégem közös örömünkre szuperül érzékelt.

Irásban még kapott kiegészítést, gyomor rendbetételre és sarokra is.

Ezután a Teljes testes energetizálásnál érdeklődtem végez e más energiával való foglalkozást, mert a fej*vonala – korona fronton brutál erős,
✨️⚡️ itt hozott anyag tudás is lenne csak nincs aktiválva.

Ő elmondása szerint Boszorkány.

Az én kiegészítésem, kedvesen megjegyezve, nem pusztán Boszorkány…
– negatív megnyilvánulásokban is tehetséges* boszorkány.

Így jelen életében zárva is maradt ez a vonal.

Vendégem, csukott szemmel bólogat.☺️

Hangtálazásra szokott járni, illetve tapasztalt már
Metamorf masszázst (vagy metamorf technika t) egy gyengéd, energetikai módszert, amely a múltból hozott lelki blokkok és traumák oldására szolgál.

🙏🌱✨️Csodálatosan a brutál hidegrázásig ment a kezelése, párperces Alfa állapotot is érintettünk.

A kvantum energetikai kezelés közben vagy után tapasztalt hidegrázás általában a szervezet öngyógyító folyamatainak beindulását, illetve az energetikai blokkok oldódását jelzi. Ez egy gyakori kísérőjelenség. ☺️
Energetikai blokkok oldódása.

Amikor a kezelés hatására egy korábbi lelki vagy érzelmi gát felszakad, az gyakran fizikai reakciót, például hidegrázást vagy libabőrt vált ki.
Egy átmeneti állapot, amikor a test méregteleníteni kezd.

Ez a folyamat dopamin felszabadulásával és a szervezet „újraindításával” jár.

Vendégem, köszöni. ✨️✨️✨️✨️✨️

Jöhet az Úr.

– kiszáradás, nyirok
– pajzsmirigy
– bélből x rész hiányzik
– törött fej – régi jelzés a múlt vonalán, de a jelenén is.
Azért már asszonyka a felelős, véletlen baleset.🤭
– tüdő vonal a legbajosabb
– vállak
– prosztata a múltban bajos volt
– prosztata a jelenben, és hormonok rendben.

Nulla finom érzékelés képesség, totál zárt. Mások okozta zártság.
Harmadik szem vonala mintha betonnal lenne takarva.

Rendesen a homlokomba csapott vissza az energia, rendesen fájt.

A tüdő vonalán ment leginkább a kezelés.

Dohányoztál? Hát már régen..
De nem kicsit, nagyon. – Hát igen, sípolásig.

Itt nagyobb is lehetett volna a baj mint a sípolás ha aktiválódik, de hálisten ⚡️skorpió vagy, lepereg minden.

Azért egy tüdőszűrésre kérnék egy ballagást!!
Rendben? RENDBEN

Mindent átbeszélve, 1 dolgot nem szűrtem. A lábon volt egy műtét,

(igen a bélnél éreztem – kiderült vakbelet szedtek ki..)

viszont megadta az Élet a stoppot, amire elején figyelmeztettem..( emlékszik az olvasó)🤭!?

volt egy műtét és eredményben most a vádli több ponton érzéketlen, elhaltak az idegek.

Nem élőt, nem tudok felmérni.
Ez ennyi.

Köszönöm a figyelmeteket.🌱🌍🙏

Esettörténetek (XVIII.)

10 év alatt, 1szer sírtam el magam a kezelőben, vendég előtt. Nem túl profi..de hasznos. 
Nekem is kell néha így is tisztulni.
 
Akkor éppen a vendégem tüdő/lélek vonalán lévő blokkokat emeltem ki..és olyan volt, mintha a tenyeremre 
egy 3kg – os tömör téglává sűrűsödött volna az energia.
 
Ez elsőre csak döbbenetet okozott, de aztán az energia mozgolódni kezdett és keserves fájdalommá alakult, belesajdultam abba a szomorúságba és a vendégem szeme, tekintete még rúgott a szitun. 

Nem is tudom írtam e akkor róla, a fájdalmas az volt, hogy őt lelkileg annyira leépítették, hogy szinte érzéketlenné vált.

Együtt ez a 2 felismerés, hogy ő mennyire érzéketlen..miközben mi fájdalmat emelünk ki, több volt mint sokkoló. Ő nem sírt.
……
Tegnap kérdezte a Hölgy akiről mindjárt szól a posztom, hogy hogyan tudok ennyi sok, itt megforduló tragikus helyzetet nem magamra venni.

Hát így, hogy az előbb említett vendégemet is, én ilyenkor nem csak megnyitom..végig is viszem.
Nincs olyan, hogy nincs siker – pozitivitás, gyógyulás,- az ide érkezők esete végén.

Megindulnak egy úton, bevonok más segítőket is ha kell,( igen a nyugati orvoslás is beletarzozik nálam,) ők a vendégek is bevonnak plussz segítséget ha kell, mert már mernek😊.

Ez tarol, ezért nincs baj.

..szóval 10 év alatt 1…

Hát a tegnapi nap..úgy fogalmaztam meg a páromnak az autóban ülve, épp a zöldre várva..hogy:

– Azt hiszem, a munkám során ezzel a nappal értem el a legnagyobb magasságot és egyben mélységet is.

Elértem a falig. De a padlóig biztosan.

Mert az oké, hogy mint tudjátok a talpaknál kezdek, és ezért guggolok is a földön míg vizsgálódom.

De még sose kellett a tenyeremet a padlóra tenni, és onnét úgymond erőt venni magamon..ott megtartani magam.

De tegnap..

Hálás köszönetem a budapesti vendegeimnek, hogy híremet viszik tapasztalásuk után. Így Ajánlásból érkezett hozzám új vendégem.

Akire, döbbenten nézünk kolleginával a fogadótérbe mikor belibben, mert egy
30 – as, természetesen gyönyörű, mosolygós, csillogó szemű, kedves hangú vékonyka lány.
Mire én azt hiszem Ági vendége..biztos mesterkozmetikus időpont..de nem.

Ő hozzám jön.

Örülök és értetlenkedem, te hozzám hát minek?

Vendég, mosdó piszmogás..és mint tudjátok, zokni nélkül érkezik is hanyatt fekve az ágyra.

Mosolygunk..tök cuki..jó kisugárzás.

Kezdünk.
Kb egy helyről jövünk a lábunkat tekintve..
10 ev alatt kb 6 ilyen emberrel találkoztam.

Így az ő olvasása kicsit sem problémás, mintha magamat elemezném.

🌱✨️Mondom..ő bólogat stimmel minden
18 éves kor előtti, és azutáni
jellem – olvasásom.

(Tudom hosszú lesz ez az írás, de máshogy nem tudom ezt most.)😔

Mondom neki, akkor most nézzük a szervi dolgokat.

⚡️Egyből érzékelek cisztákat a petefészek vonalon. Mondom..bólogat, helyesel tudja.
Pcos. Oke..tudja.

Vállak térdek..magyarázom mi miért. Oke tudja.

Tüdő, Gyomor, Belek..Belek alsó szakasz.
Bólogat tudja.
Ok

Nézzük energiával.
🙄Nem megy. Lassan indul..basszus baj van..nagy baj van..nézem..

Ránézek, néz de már nem mosolyog, sóhajt.

Mondom figyi, indul de nehezen lassan pislákolsz..meg kell indítanom a hasadnál is. Nemmmmmm oké a helyzet.

Húzd fel a pólót induljunk meg, hasnál.

Felhúzza..indítom energiát..indul is..érzi is,ezért is jött, érzékelni akart, mosolyog.

Én már nem…..😪

Vissza kullogok a talpához a lábszaránál is bikázom nézem..x részen semmi..

Csóválom a fejem..oda gugolok a talpaihoz, idegrendszerre kezdem kezelést.

Na, akkor elmeséled kérlek, hogy jutott ez a szitu ide.

Akkor már értek mindent, miért csak pislákolás van alul.
A nincsre, nem tudok tölteni.

(Aztán nekem közben elindult az infó fentről, a végén majd mondom a többit, az irányt számodra, mert ezért jöttél el ma hozzám.)

2006 – ban, chron betegséggel találta magát a kórházban. Ez elfajult..nagyon.

Nem tudom részletezni..a jelent* a tényeket mutatom.

Vendégem rákosodó végbelét, ennyire fiatalon teljesen kiműtötték, már a hüvely faláról szedték le a 3 ponti burjánzást.

Sztóma zsákot építettek be neki.

Nem ideiglenes.

Ezt, a friss sebét 1 napos különbséggel újra vágták nyitották, mert érezte baj van..
elszabadult egy fertőzés benne..
szólt,
majdnem szepsise lett,
sos be műtötték újra.

Minden heg látszik, brutális nyomot munkát hagytak rajta. Ezen a kis Tündéren.

Én az életről lejöttem miközben hallgattam.
Itt értem padlót.😔

Most kemoterápiát kap, 16 ból 6 ot.

🌱✨️🌸Gyógyító lesz egyszer a Lelkem..

vérvonalon lehozott, gonosz szándékkal más,- rátette ezt a zárt életet, ( ez nem mese) ezt más fogja nála nyitni és letakarítani a blokkot.

Nem ez életben összeszedett szarságok okozzák okozták nála ezt a betegség*halmazt.

Hozott.

A hónapban ez a Minta a kezelőmben,
ő már a sokadik a hetekben.
Közös bennük a magas intelligencia, régi lelkek.

Közben a hasánál a vékonybeleknél a fejénél, csodálatos áramlás megy.✨️✨️✨️

Tenyércsakrái nyitva, áramlás működik.✨️

Szerencsére, ahogy lennie kell a jó lélek mellé társult egy jó lelkű pár is, aki segít támogat, és egy spiri Anyuka is.. Szeretik. Vele vannak, támogatják.

A munkáját rühelli, de nem is útja.

Embereket fog kezelni, ahogy megerősödik.
Nagyon tehetséges lesz. TUDOM!🌸

Nagyon hasznos lesz, hasonló betegséget megélt emberek segítője lesz.
Nagy szükség is lesz erre a vonalra is,
mert aki nem tapsztalt ilyet, nem érti a kialakuló gátlásokat, lásd állandó sztóma zsák, hegek, stb.
Így lesz egy csodálatos kezelő – gyógy érintésekkel masszázzsal azok számára akik ez miatt másnak, máshol nehezen nyílnak.

Irányba került, ezért jött.

Ez ilyen, minden segítőnek drasztikus az útja..elmeséltem neki az én kezdésemet,
az sem volt egy könnyű séta, és már tudtunk azon mosolyogni, hogy az enyém is Gyomorral indult.

Köszönöm a figyelmet! Neked köszönöm, hogy jöttél!!! 💫🌷

Harmonikus Regeneráció, ha gondolod. Várlak Téged is.

Esettörténetek (XIX.)

2 Barátnő érkezett együtt külföldről.
Előzetesen megosztották velem, hogy oltottak én elmondtam az ebben az esetben fontosnak tartott dolgokat, és ezek tudatában érkeztek meg hozzám együtt.

Aki elsőnek az ágyra feküdt neki csak a kezét fotóztam, mert olyan hirtelen csapott be a duracelnyuszi energia, hogy a zokni felvétel gyorsabban ment mint vártam, így nem vetettem le a cipőt külön fotózásra, de nagyon örültünk. ☺️Mert az indulásnál még nehézkes volt még a cipőlevétel is.

– Ágyra érkezvén pontos elemzést kapott tőlem a személyiségét illetően, és mivel nem volt nehéz dolgoznom vele, hamar szűrtem is mindent amiért ő most ide érkezett. ✨️Valójában tényleg kimerült volt így arra volt szükség, hogy a Teste energetikáját felpezsdítsem.
✨️Természetesen azért elemeztem és kitértem, arra is tud e arról, hogy vesecisztája van!? Tudott róla.🙏
✨️ így foglalkoztunk az emésztéssel, tanácsokat kapott/fogadott.☺️
✨️foglalkoztunk az izületekkel
✨️derék vonallal,
✨️vállával,
✨️gerincével főként nyaki vonalon
Vendégem első alkalommal sikeresen ✨️érkezett alfa állapotba is, így az ✨️immun és az ✨️idegrendszer is roppant hálás volt 1,5 óra elteltével.

Vendégem csillogó szemei voltak a bizonyítékok arra, hogy jó munkát végeztünk ismételten.🙏🌱🌍

És örömmel vettük, hogy az oltások ellenére is még volt finom érzékelés.

Köszönöm szépen neki, hogy érdeklődő volt és engedte, hogy egy finomat hangoljunk.

Mosdó, hidratálás és a tér – tisztítása és érkezett is a másik Hölgy. Ilyenkor nagyon interaktív a történet, éppen beszélgetjük, hogy nincs 2 egyforma kezelés.

– Hölgyem vízszintben,
mint a villám úgy csap be nekem az infóáradat😯..mindent osztok Tabu nélkül, ( az előre megbeszéltek szerint) így őszintén.

💫Ő is érzi, lelke mélyéig hatol..sírásban tör ki.
Zokog..sajnálom..de Semmi baj,
beszéljük, engedjük, feldolgozás zajlik,
✨️sok miértre megérkezik a válasz,
így tellik el majd 1 óra.
Régi életek, bántalmazásokkal szembesülünk.

Kérem köhögjön is, engedje ki.
Engedje ki, mert már az én tüdőm is pulzál, nincs baj,
✨️ a remegéssel a sírással, én már tapasztaltam sokat, ez van..ez a feladat.

Lassan finoman megnyugszik a teste.
Folytatjuk a szervi dolgokkal.
✨️az epe vonal erőssen kérdéses így erre helyezem a fókuszt.
Tünetek is vannak, meséli sőt extra tünetek is.
Itt előveszem a biologikai tudásom, kérem tartson velem elemezzük a helyzetet mikor is van ez a hányás, mi is okozhatja.
✨️természetesen megtaláljuk az ok – okozatot.
✨️Igy vendégemben Tudatosítom ennek a szituációnak a jövőben való kezelését, hogy tehermentesüljön az Epe.

Vendégem, nagyon karakán erős, okos, jóérzésű Hölgy. Ért.
És értékeli a segítséget.
✨️ Érezhetően építi be az új tudást. Örülök!

✨️Pár jó tanács, még kifejezetten az ő személyének jövőbeli énjének.
Hibátlan, csodálatos áramlás itt is tökéletes Munka.😇🙏✨️🪄😁

Nagyon örülök én is Ők is, ámulnak, köszönik, elégedettek.

😊😊- Megérte Adrienn, eljönni hozzád!* Egyszerre bólogatnak.

Nagyon szépen köszönöm!🥰

Esettörténetek (XX.)

Vendégemet a menyasszonya küldi😁
Ő maga már volt nálam.
Most menőzhetnék is itt, hogy kik fordulnak meg a kezelőmbe, de nem erre szeretnék építeni.
Simán csak Boldog vagyok tőle, kik találnak meg.
(Bár a Pr- os énem most belül sikít 🙃🤣🙈)
És hálás vagyok nekik!
Szóval 😅
Bátor Ember. Kíséret nélkül érkezik.

2mp kell ahhoz, hogy szót értsünk.
Jó lesz ez.

Kezelés szempontjából fontos, hogy ne érezzék magukat nagyon feszélyezve, mert ha valaki túl ideges, feszült nekem is nehezebb vele haladni dolgozni, mikor már az energia hívásnál tartunk.

Első körben említek némi elakadást ✨️prosztata vonalon, amit 1 az 1- ben, 2 rossz oltásnak tudok be. De nem menthetetlen.
✨️Ezután a beleknél időzünk..de nem csak mint emésztés,- hanem mint idegrendszerre való hatásuk, lásd ✨️pánikbetegség, ✨️szorongás.

Itt témázgatunk kicsit.
✨️ Napi rutint állítjuk össze.
– Közben visszacsatolok a lélek elemzéshez is, pontosan tudtam vendégemnek mesélni a gyerekkori énjéről és a mostaniról.

Helyeselt, döbbent. 🙃😊 Tetszett neki a megmondás.

Mellékesen jegyzem meg, – Nagyon jó volna több ennyire pozitív szemléletű Ember a világban, nem is tartanánk itt.

✨️Idegrendszerre töltünk, de a fókuszt elviszik a vállak. A vállak nagyon kérik a töltést. Hát így teszünk.

✨️ Derék is bekapcsol, ott is végig viszem az áramlást.

Könnyed minden, mivel vendégem alapvetően jó erőnlétben lévő akksival érkezik. Picit kell itt ott besegíteni, finomítani.

Nincs a testnek ellenvetése engedi a töltést.
Nincs szükség 1,5 órára 1 óra 5 perc..

Zárul is a kezelés, vendég kicsit kába de oké minden.

– Meséli kezelés óta a menyasszony is stabil,
nincs az az izületi fájdalom a ✨️térdében, mint ami volt nála, a kezelés előtt.

Kb ez is a végszó. 😇💫

Majd kisebb renoválásra érkeznek még a jövőben, mert ez Hasznos!

Köszönöm szépen!

Esettörténetek (XXI.)

Vendégem..
Ő hozzá kértem plussz segítséget, mert vannak itt is olyan területek amikbe én már nem nyúlok bele, nem vagyok mindenes.

Csupán érzékelem, hogy baj van és engedem másnak, ahhoz értőnek, azt a bajt rendezni.
Halkan jegyzem meg, magam mellé 10 év alatt 2 embernek éreztem úgy a munkáját , hogy ahhoz merek csatlakozni.

A közös munka eredményeként, viszont a tegnapi kezelés maga volt a csoda. 😇
Majd hozom, ide linkelem a posztot honnét indult ez a munka..https://www.facebook.com/share/p/16mQa5oVVJ/

Szóval mit is írjak, vendégem végre nem csak az utóhatást érezte otthon este és másnap hogy töltve lett, de érzékelte végre az egész folyamatot.

Hogy idézzem: hát sokmindenre számítottam, hogy mi fog történni de erre nem!

 

 

Esettörténetek (XXII.)

Ezt most nem is tudom, hogy írjam le..

Vendégem azt írta..(de mindjárt ki is fotózom)
Szóval az eset alatt..ez jutott eszembe.
Az ő egy mondata. Erre majd vissza is kanyarodunk. 🙃 ott akkor én is furán éreztem magam..de nagyon.

– Szoktátok még azt is mondani itt a kezelőben, hogy szeretitek azt az Esettörténetek olvasásában, hogy úgy írom őket ahogy.
Adrisan.
+ Mintha itt lennétek ti is végig, végig lehet asszisztálni a menetet.

Na akkor most figyelj.😄
………………………………

😉🤯Vendégemmel egy pár kezelés már lefutott. – most heti 1 alkalommal toljuk a munkát.
Nincs szó szervi bajról.

Amiről itt szó van, az egy
Nagyon helyes, szép, jópofa, egyedi, okos, erős Nőnek
– a kurvára kimertek merőkanállal*
– baromira érted a Béka segge alatt vagyok*
„lower than a snake’s belly”
– a csinálom érted mert kell, mert muszáj de semmi erőm. – állapot VAN

Volt.
(A Béka segge alól már felszedtem.🙃😉)

Szóval, Regeneráció alatt fut most nálam!
Persze ő, magáért is sokat tesz!
De néha kell segítség.

Heti szinten kapom tőle, hogy köszöni jobb és jobb.

✨️Idegrendszer, aztán a ✨️negyedik csakra, és az ✨️első fő csakra ezek mind kimerült állapotban voltak. A ✨️2. is csak kullogott.

Gyakorlatilag feltöltöm szimplán energiával, közben óvó figyelemmel

( Nem fal, hanem szűrő, az óvó figyelem nem zár ki a világból (mint egy betonfal), hanem egyfajta energetikai immunrendszerként működik.

Átengedi a szeretetet és a hasznos információt, de „megfogja” a számodra mérgező rezgéseket.)

kísérem, ahogy a pontokon haladva belőle újabb és újabb sérelem fakad ki és szavakkal ezt meg is osztja velem.

NAGYON JÓ mert ilyenkor én az adott szervi testi területekre mégjobban tudok tölteni.

Így haladunk. Ez eddig szép és jó..és akkor kanyarodjunk vissza másik vendégem ide tett üzenetére.🤭

– Állok és bosszant, hogy már a béka segge alól bőven kijöttünk vendégemnél, meg is van a kezelés utáni pozitív változás deeeeee a kezelés alatt ! -nem tudom elérni, csak pislákol a finomérzékelése.

Én meg ugye szeretem azt, ahogy elolvadtok, 😇🥰hogy mi minden zajlik a testeteken mikor megy és indul az áramlás.

Fizikai érzetek, gyakran jelentkezik bizsergésként, melegség- vagy hűvösségérzetként, nyomásként a tenyérben vagy a test bizonyos pontjain például a csakráknál.

Tehát így állok bosszankodva..és már nem első alkalommal fog el egy fura érzet.

Erre..elindul a kezem..

Nyak és derék vonalat közrefogom..vendégem a hasán fekszik.
( a többiek ugye, ti a hátatokon szoktatok)

Mondom neki, érzed hol a 2 kezem fent es lentebb? Igen!

Ok

Tudod mi van itt? Hát..

– Páncél!💣..érted egy rohadt páncél..nem érzed az áramlást. Van egy ide cseszett, óriási védelem. ( adri kifakad) 🤭
De ma, most itt ez egy blokk.
Már nem szolgál téged.
Aki ezt ide tette..akkor jót akart.
De már nem jó ez így.
🙄💣💣💣💣

Xy! Figyelj ide..nem tudom mert csak 1 szer láttam a tesódat.
De egy dologban én most biztos lettem!!

Te, a Testvéreid..itt a Nők..ezen az ágon..az Anyád ..az ő Anyja ti lelettetek ezen a vérvonalon blokkolva.

Mit érzel arra amit mondok most?
Igen, így, …valami ilyen..!

A vérvonalon keresztül történő öröklődés az energetikában és a transzgenerációs pszichológiában azt jelenti, hogy nemcsak genetikai tulajdonságokat, hanem érzelmi mintákat, traumákat és energetikai lenyomatokat is kapunk az őseinktől.

A korábban említett gyökércsakrához 1. csakra ez ezer szállal kötődik,
mivel ez a központ felel a családhoz, a törzshöz és a múlthoz való kapcsolódásunkért.

Családi karmák, Olyan ismétlődő élethelyzetek (pl. anyagi nehézségek, párkapcsolati kudarcok), amik generációkon átívelnek a vérvonalon.

Sejtszintű emlékezet, A testünk „emlékszik” az őseink megéléseire.

A finomérzékelés során ez feszültségként vagy blokkként jelentkezhet a test bizonyos pontjain.

Erőforrások. A vérvonal nemcsak terheket, hanem erőt, tehetséget és védelmet is közvetít (őserő).

Érted már miért futsz te olyan nehezen ebben az életben?!

Igeeen!

🤯🙏😅 oke..Na mondom mit kell tenni.(-)
……

Mit szólsz? A Nővérem mindig azt mondta úgy érzi magát mint egy Rinocérosz.

A „vastag bőr” szimbolikája. Ugye☺️

Az energiaérzékelésben a rinocérosz az energetikai védelemre tanít.
Megmutatja, hogyan alakíts ki olyan határokat (védőpajzsot), amiken nem hatolnak át mások negatív érzelmei vagy a környezeti zajok.

Na igen ám..de ha túl van tolva..bajt okoz.
A pozitív se megy át.

🙏💆‍♀️😘🌍

Köszöntem a Figyelmet!

Esettörténetek (XXIII.)

Helye van a munkámnak, azok találhatják meg akiknek éppen szüksége van rá, és már tartanak ott, és tiszták annyira, hogy ide is vezetik őket.

Mert nem szól mindenkinek, nagyon nem. Nem is vállalok el mindenkit ez az én luxosom.

Így van az, hogy szép fővárosunk után, és több megye után,
már más Országból is szállingóznak.

A poén az, hogy a tartózkodási megye nem szolgáltat nagy közeget.
Mert itt olyan izék* az emberek.
Persze tisztelet a kivételnek!

Nem is titok, nem is szeretek itt.
Mindig egy alap bázisnak fogtam fel, amit időnként majd váltok..és egyszer majd végleg elhagyok, de addig még több helyen kéne megfordulnom.

De miért is írom ezt. Mert ez egy fordított Esettörténet lesz.

Vendégem a megkeresési fázisban van..időpont kérés alatt..országon kívül.

Tipródunk. Rendre tájékoztatok, arról mi várható nálam. Mi nem. És elérünk az oltottak – e önök kérdéshez.

(Erről most nyilvánosan is szeretnék..talán most nem veszik fejem érte úgy, mint 2019 és 22 között.)

-Végül úgy döntenek az említett vendégek, a hallottak alapján ők ketten jönni akarnak így is.

Nade mit is hallott. – Akik vendégek nálam, tudják igazolni…mikor azt mondom energiaáramlás✨️akkor én valós azonnal történő dologról beszélek. Nem divat kifejezés. Mély tapasztalás. De itt jön a csavar. Nem mindegy Te ki vagy.

Értem ez alatt azt, hogy elindítom nálad az áramlást..és sorolom hol érzed majd a testedben a töltődést..és bólogatsz haladsz is velem, érzed örülsz, gyógyulsz, oldunk. Aktív minden.

Ez a szuper eset mindenki boldog☺️💫..nyitott vagy rá. Ezért jöttél. Érezni is akarsz nem csak a másnapi végkifejletet, vagy később az orvosi leletet,- ami a javulást mutatja akarod szorongatni.

Aztán van az a verzió, amikor lelkes vagy a kíváncsiság hoz ide..de én érzem, hogy hiába indul az energia..nálad mentális beléd nevelt blokkok, mások általi lezárások, és minden múlt szutyok jelen van, ami köt téged..nem engedi a finom érzékelésed.
Akad oltás, akad régről kemo. Haladhatok es mondhatom, hogy mit látok, te is bólogatni fogsz..de a mély érzések a vibrálások a hű meg há elmarad. 🙄
Nem miattam, miattad.

Tehát jön a vendég..2 oltással..
🌍
Szinte borítékolható, hogy a jelen ,- most oldalon az energia max a térdéig megy fel benne, amit ő is tud érzékelni.
Mert felette már nincs vevő képesség.

Vagy már a térdéig sem..és totál zárt az az oldal. Mintha a falat fogdosnám.😔

A gyerek vonala az még majd biceg..ott még pislákolhat..2 oltasnal az még szépen szokott menni, ott kapjak meg az érzékelést, nagyon hálás szoktam 🙏🌱lenni ha az oltott, még is kaphat ✨️legalább ott egy kis valós betekintést.

Ha érzel ha nem, legyen érthető, hogy a testet éri a pozitív hatás ! – csak az érzékelésed akadhat.😪

Na most mi a bajom nekem még ezzel azon kívül, hogy sajnálom, hogy érzéketlenné váltál.😔

Ez megmutatja számomra, hogy oltottként milyen állapotban van a tested öngyógyító mechanizmusa, mennyire tudod felvenni még az energiát, mennyire tudatos a tested még, mennyire kapcsolódsz még a lelkeddel. Mennyire tudsz gyógyulni szintetika nélkül.

Azt hiszem sokan nem értik ennek fontosságát.

Az emberi depresszió nem csak akkor indul el amikor a beleid rosszul vannak.
Nem!
A depresszió a mentális betegségek akkor is megindulnak ha el vagy anyátlanodva* ha a lelkeddel nem vagy stabilban.

Az oltóanyag lezárja a testet. Bezár a testedbe. Nincs szárnyalás. Nincs antennád, nincs intuíciod. Nincs tudatos figyelem, megérzés.

Tudod mit jelent ez? 🙄😔

Állsz telefonálsz, és nem érzékeled, hogy feléd tart egy villamos, nem érzékeled, hogy mindjárt elütnek, hogy a talpad alatt sinek vannak nem földelhető föld.
A segítőd jelzésére sem csatornázol nem indul el belül a HANG✨️, hogy nézz már fel!!!

Szóval..ez nem vicces..nem egyszerű, és akkor most a szervi, idővel – hozott mellékhatásokat most nincs is kedvem lelkem, említeni.

A másik oldalon ha oltás nélkül vagy, pont ezeket erősíthetjük fel benned. Csodálatos.
Hát azért erősödnek, hozzák a sikereket.
🥰😘😇🌱

Szóval
Így.
..
Innét lehetne folytatni azzal, hogy tömegeket tekintve ez mit jelent,
tömeges döntéshozatalnál mit jelent.
– Hol válnak irányíthatóvá – lelketlenné az emberek..
Miért van annyi halál, stb

Most magyaráznom kéne tovább?

Hát nézz szét az országban, a világban.
Mit látsz?
Elme*háborodás és pokol.
Lelketlen robotok, tervek, vezetők. Stb.

Még mázli, hogy akad Fény is.
Különben én nem írnék, te meg nem olvasnád.

Lényeg a lényeg az, hogy mennyire vigyázol MAGadra 🌱😇🙏🌍💫✨️🥰egyéni döntés, aztán tettek le melléd ( minket) nálunk, velünk lehet picit emelkedni, kapaszkodni ha elfáradtál.
Mert ébredtünk páran segítők, hozott tudással. Kérjed. Gondolhatod milyen pokoli idők jönnek ha segítők ébrednek.
Nem arról beszélek, hogy xy elment spiri képzésre. De ha itt kell lenned te úgy is érted mi a különbség.

Scroll to Top